Méltatlan helyzetben talált rá Mary Zsuzsira Kiszel Tünde: az
énekesnő nappal, az utcán támolyogva öklendezett, és bűzlött az
alkoholtól. A naptárdíva szerint azonnal elvonóra kéne
vonulnia.
Kiszel Tünde mostanáig rosszindulatú városi legendának tartotta,
hogy Mary Zsuzsi gyakran néz a pohár fenekére. Kedden azonban maga
tapasztalta meg, hogy igaz a szóbeszéd.
Mary Zsuzsi elhárította Kiszel segítségét
Fotó: Kecskeméti Zoltán
– Eddig mindig kiálltam Mary Zsuzsi mellett, mert nem hittem el
a róla szóló pletykákat, de most már én is azt mondom: sürgősen
menjen elvonóra! – magyarázta Tünde. – A Ferenciek terénél
sétáltam, amikor messziről megláttam, hogy valaki rosszul van,
hány. Akkor még nem tudtam, hogy ő az, de kötelességemnek
tartottam, hogy a segítségére siessek. Amint közelebb értem,
szembesültem vele, hogy Zsuzsi az. Alig állt a lábán, nem vagyok
benne biztos, hogy tudta, mi folyik körülötte – mesélte az örökös
bálkirálynő. – Adtam neki papírzsebkendőt, de a további
segítségemet elhárította. Szerencsére ekkor odajött az a
hölgyismerőse, akivel együtt volt, ezért én továbbálltam, mert
sietnem kellett – emlékezett vissza a kínos pillanatokra
Kiszel.
Tünde ugyan nem tud segíteni az énekesnőn, de jó tanácsokkal
megpróbálja józanságra bírni.
– Még szerencse, hogy nem volt a közelben egy lesifotós, aki
megörökíthette volna Zsuzsit ebben a végtelenül méltatlan
helyzetben. Nagyon sajnálom, hogy idáig süllyedt, kár érte... –
csóválta fejét szomorúan.
– Bármilyen problémája van is az embernek, az ital nem megoldás.
Milyen példát mutat így a gyermekeinek? Ráadásul a hírek szerint a
fiának is komoly drogproblémái vannak. Nem akartam hinni a
szememnek, amikor megpillantottam. Attól félek, hogy komoly baja
lesz, ha nem kezelteti magát, az alkohol tönkreteszi a máját, a
szívét, romba dönti a karrierjét és a magánéletét – fejtegette
aggódva Tünde. Mary Zsuzsi menedzsere tagad.
Az énekesnő menedzsere, Sugár Andrea tagadja Kiszel
állításait:
– Egész nap együtt voltunk Zsuzsival, reggel a Mokka
stúdiójában, sőt egész nap – mondja. – Később csatlakozott hozzánk
a fia is, és autóval közlekedtünk. Zsuzsi sosem jár a Ferenciek
terén, gyalog pedig pláne nem. Nem értem, miért találnak ki
ilyeneket az emberek – mondta méltatlankodva az énekesnő állandó
kísérője.
borsonline.hu